Megoldatlan ügyek osztálya – A Q ügyosztály Skóciában nyomoz, és sorozatként is ámulatba ejt

Új helyszínnel bővül idén a Művészetek Völgye: a kapolcsi Buda Udvarban a II. kerület, illetve kiemelten a Margit-negyed alkotó közösségei mutatkoznak be július 18–27. között az egyik legnagyobb hagyományú összművészeti fesztiválon, a Balaton-felvidéken. De mi is az a Margit-negyed, ami az utóbbi években a főváros egyik legpezsgőbb kulturális színterévé vált, és miből áll pontosan az együttműködés? Erről Őrsi Gergely polgármestert kérdeztük.

– Kié volt a helyszín alapötlete és hogyan merült fel?

– Mi itt Budán úgy gondoljuk, hogy a másik iránti nyitottság, az egymás felé fordulás, mai divatos szóval élve a kapcsolódás segít bennünket abban, hogy jól tudjunk közösségként is működni. A Művészetek Völgye programjait szervező stábbal hosszú évek óta együttműködünk, Oszkó-Jakab Natália például korábban is segítette javaslataival a Margit-negyed programot. Tavaly év végén fogalmazódott meg bennünk, hogy a 2020-ban indult Margit-negyed Projekt eredményeinek hírét szélesebb körben is megosztanánk. Különös tekintettel arra, hogy előzetes várakozásainkat felülmúlóan pezsdült fel a Margit körúti térség és ezzel együtt Buda kulturális élete.

Az is hamar kiderült, a Művészetek Völgye szervezőiben van fogadókészség, hogy helyszínt biztosítsanak ahhoz, hogy bemutathassuk a II. kerület és kiemelten a Margit-negyed művészi alkotó közösségeit. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az ötletet, így július 17-én megnyílhat a Buda Udvar Kapolcson, ahová tíz napon keresztül várjuk a közönséget. Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket, csupa olyan programmal készülünk, amely nemcsak igényes szórakozást kínál, de alkalmat teremt beszélgetésekre és együttműködésre.

Őrsi Gergely polgármester

– Hogyan állt össze az udvar programja? Meghívásos alapon, vagy meghirdették a részvételi lehetőséget a potenciális résztvevők között?

– A Margit-negyed Program alapvetően egy önkormányzati projekt, amit azzal a céllal hívtunk életre, hogy életre keltsük a 2010-es évek végére igen elhanyagolttá vált Margit körutat. Az ingatlanok bérbeadása, a funkciók kialakítása, a felmerülő problémák minél gyorsabb megoldása miatt a polgármesteri hivatal állandó kapcsolatban áll az ide települt szervezetekkel és vállalkozásokkal. Folyamatos a párbeszéd, szinte mindenkivel személyes jó viszonyt ápolunk, és azt látjuk, hogy ez a különböző helyszínek között is szorosabb együttműködést alakított ki.

– Ki mivel készül a kitelepülő intézmények és szervezetek közül?

– A Buda Udvar részletes programja megtalálható a rendezvényeket szakmai szempontból összefogó KULT2 honlapján. A színházi programjaink a Művészetek Völgye egészét tekintve is kiemelkedőek lesznek. A Színkör Alkotóműhely, a TÁP Színház, a Dante Közösségi Alkotó Tér, az Átrium, a Freeszfe előadásai mellett ott lesz például a Marczibányi Téri Művelődési Központ „felfedezettje”, Széplábi Bori is. A zenei programokban is erősek leszünk: fellépnek Bucz Magor és zenésztársai, Szaffi. Koszmosz936, lesz énekes workshop Kazai Ágival.

Arra törekedtünk, hogy az alkotó közösségek sokszínűségét megmutassuk, több II. kerületi galéria tart majd workshopot, ahol a közönséget bevonva a kortárs művészet megértését is segítik. A Buda Udvar programjainak sorában érdekes színfolt lesz a Vízivárosi Galéria Art is Wind eseménysorozata. Az udvar előtt ideiglenesen felállított zászlórúdon a fesztivál ideje alatt minden nap másik II. kerülethez kötődő művész alkotása lesz látható. Lesznek beszélgetések közéleti és művészeti témákban, a gyerekekre is gondoltunk, illetve mozgás színházi előadással is készülünk.

– Hogyan jellemezné a II. kerület kulturális életét? Melyek az erősségei Budapesten belül, illetve országos összehasonlításban?

– A II. kerület az egyik legnagyobb a többi fővárosi kerülettel összevetve, Pestről nézve a Margit hídtól indul és a Budai-hegységben Solymár, Budakeszi és Nagykovácsi a szomszédunk. Van Duna-partunk, modern metropoliszokat idéző utcáink, a dualizmus idején fellendülő hazai nagyipar vagy éppen a modern építészet emlékei, kertváros, Pesthidegkút–Ófalun pedig az egykori sváb hagyományokat őrizzük. Sokfélék és sokszínűek vagyunk, amit az is jól jelez, hogy összesen 33 kisebb-nagyobb településrészből áll a kerület Vízivárostól, az Országúton, Rózsadombon, Pasaréten át egészen Adyligetig.

Itt jegyzem meg, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan, a Duna jobb partján fekvő kerület, amely nem talált magának más elnevezést – mint például Hegyvidék, Újbuda, Várnegyed. Ennek oka az is, hogy a sokféleséget nehéz egy névben összefoglalni, de az is, de az is, hogy ez a sokféleség a hagyományokat és a jelent tekintve leginkább Budát jelenti mindannyiunk számára. Mindezekről azért beszéltem kicsit hosszabban, mert így talán érthetőbbé válik, hogy miért is tudott néhány év alatt a főváros egyik legegyedibb kulturális központja létrejönni a Margit körút környékén. A diplomások arányát, a színház- és koncertlátogatók és általában a kultúrafogyasztók számát tekintve a II. kerület országosan az élen jár.

Nagy öröm a számunkra, hogy ezt a folyamatot a Margit-negyeddel folytatni tudtuk. Az egyediségét pedig abban látom, hogy a független színjátszás műhelyei nagy számban találtak otthonra.

Az Egy perccel tovább c. előadás a Dantéban

Vízivárosi Galéria

– Mit érdemes tudni a Margit-negyedről, hogyan vált helyi kultúra zászlóshajójává az utóbbi időben?

– A Margit-negyed Programot öt éve hirdette meg a II. kerületi önkormányzat azzal a céllal, hogy az üres, egyre romló állapotú Margit-körúton és közvetlen környezetében lévő önkormányzati ingatlanokat ismételten vonzóvá tegye a vállalkozók számára. A projekt alapgondolata, hogy az ingatanokat elsősorban olyan funkciókkal kívánjuk megtölteni, amelyek vonzzák a gyalogosforgalmat, pezsgő kulturális és művészeti értéket hozva a környékre. A program mostanra arra a szintre jutott, amikor gyakorlatilag az összes, korábban üres önkormányzati ingatlan gazdára talált a körúton. A Margit-negyed projektet az utóbbi egy évben a kulturális programok és közösségépítés irányába toltuk el, a vállalkozások közötti szinergiák kiaknázása, sokszínű művészeti események, fesztiválok szervezése kapott prioritást.

– Milyen új szereplők bukkantak még fel az elmúlt években, és mekkora további potenciál lehet ebben?

– A kultúrát szerencsére meglehetősen tágan tudjuk értelmezni a Margit-negyed kontextusában. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mennyi független társulat talált a negyedben otthonra az elmúlt évek során.

A térség kulturális erejét jól mutatja, hogy a május közepén megrendezett négynapos összművészeti rendezvénysorozatunkon, a Helló Margit! fesztiválon egyidőben 20 különböző helyszínen élvezhette a közönség kiállítások megnyitóját és az éppen futó kiállításokhoz kapcsolódó kísérőprogramokat, tárlatvezetéseket. Az a meglátásunk, hogy előszeretettel csatlakoznak olyan helyszínek is „galériáknak”, amelyek a hétköznapokban egészen más funkcióval üzemelnek. Egy-egy fesztivál idejére így lesz például kiállítótér egy csomagolásmentes bolt, vagy egy bégelező falaiból, mint ahogyan egy piac kerítéséből is akár. A kultúrát visszük ezzel a hétköznapi tevékenységeink színterére, még több emberhez juttatva el a művészetet.

Ezzel párhuzamosan piaci szereplők között is látunk egyfajta cserélődést az elmúlt 1-2 évben: a nem önkormányzati tulajdonú ingatlanokban is olyan vállalkozások jelentek meg, akik már a megnövekedett gyalogosforgalomra és az újra pezsgő kulturális életre reagálva nyitnak üzletet a körúton. Az elmúlt öt v legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a Margit-negyed, a budai nagykörút és a környező utcák terek elfogadottságát, hangulatát sikerült megfordítani, egy olyan brand jött itt létre, amely tredinek és fiatalosnak is nevezhető.

GYIK Műhely

– Több belvárosi kerületben is cél üres önkormányzati üzlethelyiségek hasznosítása kulturális célra. A II. kerületben ez mennyire jellemző, illetve prioritás?

– Kimondottan támogatjuk az üres önkormányzati ingatlanokban a kulturális célú hasznosítást, ugyanakkor hiszünk benne, hogy egy vegyes szolgáltatói rendszer tud csak hosszú távon is életképesen működni, amely az itt élőknek is nagyban segít, hogy valóban ne kelljen kimozdulniuk a negyedből, a hétköznapi bevásárlás vagy egyéb szolgáltatások igénybe vétele céljából. Úgy látjuk, nagyon is jól elfér a kulturális tevékenységek mellett egy kávézó, cukrászda, vagy delikátesz szendvicsező, ugyanakkor támogatjuk, hogy a legkisebb üzlethelyiségekbe olyan mesterségek is visszataláljanak, mint a szabó vagy például a cipész szakma. Nagy álmunk, hogy a körúton ismételten legyen könyvesbolt és a régi időket idéző olyan kávéházak, közösségi terek, találkozási pontok, amelyek egyben a kulturális és művészeti tartalmaknak is helyet tudnak biztosítani.

– 2025 Budán a nők éve. Ez megjelenik valamilyen formában a kapolcsi udvar programjában?

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közbeszéd része legyen hosszú távon a nők társadalmi helyzete, arra törekszünk, hogy rávilágítsunk az egyenlőtlenségek, a kiszolgáltatottságok okaira, és a saját lehetőségeink szerint megoldásokat s kínáljunk. Erről szól a II. kerületben a Nők éve, amely természetesen témáiban ott lesznek Kapolcson a Buda Udvarban.

– Eldőlt már, tartós lesz-e az együttműködés, vagy egyelőre csak erre az évre szól?

– Izgatottan készülünk, és bízom abban, hogy a közönség szeretni fogja azokat a programjainkat, amelyekkel megjelenítjük a II. kerület kulturális életét.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges.

Nem gondolnám, hogy túlzás kijelenteni, Beton.Hofi az elmúlt 5 év leginkább meghatározó karaktere a popkultúrában. Egy olyan előadóról beszélünk, aki képes egyesíteni a vidéket a belpesti wannabe értelmiséggel, a popzenét az undergrounddal, és aki a magyar irodalomra sokszor négy sorban is képes köröket verni. Talán a legkisebb királyfiként is tekinthetjük, aki valóban „későn” futott be egy átlagos előadót tekintve. Míg egy Pogány Induló esetében 16-17 éves kortól indul a karrier, Beton.Hofi 29 környékén hozza ki az első dalokat és vesz valódi repülőrajtot.

Este 20 óra múlt pár perccel. Fűzy Gábor, bárzongorista éppen megtalálta a hangot a közönség és önmaga között, majd ugyanilyen lendülettel távozott is a színpadról. Kicsit olyan érzésünk volt, mintha nem egy koncerten lettünk volna, hanem egy hangulatnak az alap-irányadó aktualizált intrikáján, amit követni kötelező, kimaradni meg majdhogynem senki nem marad ki, akinek internethozzáférese van.

Be vagyok zárva Magyarországra - jön a tételmondat az első számban - és valóban, szinte mindenki, akinek „menő” lett megszólalni politikai ügyekben, ki is veszi a részét. Egyébként magán a koncerten nem volt semmilyen politikai kitekintés, ettől függetlenül több dal között felcsendült a „mocskos Fidesz” a végtelenül hálás közönségtől.

Most jutunk el a legnagyobb „DE” szócskáig, ugyanis

A helyzet az, hogy Beton.Hofit amennyire nagy géniusznak tartják szövegalkotásban, ugyanennyire rossz élő rapperként. Egy ideig még az sem frusztrált, hogy egyébként mindent tompán hallottunk. A dob (Pándi Balázsnak viszont óriási tisztelet, aki tűpontosan végigpüfölt 80 percet) nagyjából a harmadik dalnál érkezett meg. Azok a számok pedig tényleg nem ütöttek, amiknek igazán kellettek volna. Ez a közönséget egyáltalán nem frusztrálta persze, rég láttam a hátsó sorokban is ennyire aktív, már-már őrült arcokat, akik a dress code-ot is szigorúan követték. Vendégekből sem volt hiány, Pogány Indulótól Fekete Giorgion át jelen volt mindenki, aki számít. A legnagyobb meglepetést viszont az okozta számomra, hogy VZS mennyivel erősebb élő előadó a színpadon bárkinél, főleg a főhősnél, ünnepeltnél, Ádinál.

Ez egyébként előadói népbetegség is a 2015 utáni években, amikor túl gyorsan üt be a siker, és nincs valódi idő végigmászni azt, amivel valódi előadói gyakorlatra lehet szert tenni. Sajnos ebben félig a „covid utáni közönségnek” is szerepe van, akikben viszont nem fogalmazódik meg az igény mondjuk egy rap produkció esetében valódi, jól, élőben előadott rappelésre. Noha Beton.Hofi freestyle képességei is kiemelkedőek itthon, de ez röpke 10 ezer ember előtt nem kamatozik.

Mellettem valaki kimondta, hogy Beton.Hofit el kell helyezni a Bëlga és a Radiohead közti skálán, ahol pontosan tudjuk, hogy az élő produktum teljesen másodlagos. A lényeg a hála, a közös dolgok tudata, az „ugyanabban levés”, na meg mindaz az érzet, ami igazából minden előadó álma, hogy

Már az Afteren csípem el az „én imádom, szeretem őt, csak élőben lenne egy picit jobb” mondatot, amit körül is írhatnék ötezer nagy körmondatban, de a lényeg pontosan ez marad. Egy óriási szövegíró, óriási rapper, még ennél is ijesztőbb közönséggel, amelyik csak azért nem robban, mert nincs meg az a valódi tűz a live-actben, ami egyébként mindenkin érződött a Budapest Parkban.

Dupla koncert miatt ma teltházzal történik meg ugyanez, tervek szerint kicsit más is lesz. Végül, egyedül az biztos, hogy Beton.Hofi bár maga által megénekelten Magyarországra van bezárva, felszabadító élmény lehet ennyire vele együtt lélegző tömegeket mozgatni, még akkor is, ha a hiányt maga a közönség fogalmazza meg.

„Mi lesz itt, meccs?" - kérdezte a hatalmas forgalmat látva az eladótól egy vevő a Puskáshoz közeli dohányboltban. „Nem, valami szenvedős zenekar koncertje" - jött a válasz a pult mögül. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna a dohánybolt eladója. Az Imagine Dragons budapesti koncertje minden volt, csak szenvedés nem.

Már az első számot, a LOOM című lemezen megjelent Fire in These Hillst is óriási lendülettel és papírcetli-esővel kezdte a négyfős Las Vegas-i banda, utána jött az egyik legnagyobb slágerük, a Thunder. Ezzel berobbantották a hangulatot. A frontembernek, Dan Reynoldsnak szinte végig sikerült ezen a magas hőfokon tartania a közönséget, talán csak másfél óra után lett egy kicsit visszafogottabb az előadás, hogy aztán a végén óriásit üssön a Believer, amit szűnni nem akaró tapssal jutalmaztak a rajongók. Bár az új albumról nem fért fel túl sok szerzemény, cserébe

a Natural, a Bad Liar, a Whatever it Take, a Sharks, az Enemy vagy épp a Radioactive. 2-3 számot kivéve szinte mindegyik ismerős lehetett a rádiók lejátszási listáiból azoknak is, akik esetleg nem masszív Imagine Dragons rajongók. És a hatás nem is maradt el, az ülő szektorokban is hamar felpattant a közönség egy része, sokan a lépcsőkön táncoltak, és a biztonsági embereknek komoly feladatot jelentett, hogy a legalább kijáratokhoz vezető folyosókról beljebb küldjék az embereket.

Óriási üdvrialgás jutalmazta azt a pillanatot, amikor Reynolds ledobta az ingét, és ezzel láthatóvá vált kidolgozott felsőteste. De Imagine Dragons koncertre aligha csak ezért jön a közönség, sokkal inkább a fülbemászó dallamokért, és azért a hihetetlen energiáért, ami folyamatosan áradt a színpad felől, még a lassúbb számok alatt is.

Gyakorlatilag CD-minőségben adta elő a számokat, úgy, hogy közben menetelt, szaladgált, ugrált, vagy épp a közönséggel pacsizott. A Radioactive emlékezetes dobpárbajt vívott a dobossal, a Demons című számot pedig zongorajátékkal indította.

De bravúros volt a többi zenész is, a billentyűket és a basszusgitárt bűvölő Ben McKeet, és a szólógitáros Wayne Sermon. Egy-egy hosszabb szólóban mindegyikük külön is megmutathatta, mit tud, akárcsak a dobok mögött Andrew Tolmen, aki alapító tag volt valamikor, világturné alatt pedig a bandából 2023-ban kilépő Daniel Platzmant helyettesíti. Teljesen összeszokott csapatnak tűntek, akik mindössze négyen is képesek valódi fesztiválhimnuszokat előadni, de ugyanilyen autentikusak, amikor a színpad elülső részén klubkoncerteket idéző intimitással mutatják be a Next to Me és az I Bet My Life című szerzeményeiket.

Raynolds hangja tökéletesen alkalmas arra, hogy az egyik pillanatban mindent átható erővel szóljon, a másikban visszafogottan, és nagyon tisztán énekelve teremtsen felejthetetlen hangulatot. Az énekes a számok között nem sokat beszélt, de amikor mégis, magával ragadó őszinteséggel vallott a depressziójáról, és arról, mennyire fontos, hogy merjünk segítséget kérni, ne tartsunk semmit magunkba, mert együtt sokkal erősebbek vagyunk.

Raynolds pedig külön is elmondta, mennyire szereti a magyar fővárost, sőt, előadta George Ezra Budapest című dalát is, amit szintén hálásan fogadott a közönség.

A koncert látványvilágára sem lehetett panasz. A Puskás parkolóját megtöltő 24 kamionból már sejthettük, hogy mi vár majd ránk odabent, de az öt hatalmas ledfal, a folyamatos konfettieső, a több helyről indított tűzijáték, a lézerfények, az időnként magasba csapó lángok és a ledfalak tetejéről aláhulló görögtűz tényleg pazar látványt nyújtott.

Kifelé menet csak elégedett véleményeket hallottam, nemcsak a magyaroktól, hanem azoktól is, akik például Ljubljanából jöttek el buszokkal Budapestre, hogy láthassák a kedvencüket. Nem lehet kétséges, hogy vasárnap este mindezt megismétli a zenekar, felejthetetlen élményt szerezve azoknak, akiknek sikerült bejutniuk.

A koncertről készült fotókat itt lehet megnézni:

Az improvizációs komédiák általában nem az én világom, de Az imprózós akció meglepően pozitív csalódást okozott. No nem azért, mert szuperjó lett, de nem lett nézhetetlen.

Nem akar az improvizáció világába elkalauzolni minket, inkább egyfajta kellemetlen, néha kissé furcsa humorral bemutatják hogyan működik ez a műfaj, ami nem mindig vicces, de összességében egészen egész szórakoztató.

A sztori egyszerű, de működik, a szerkezete jól felépített. Sean Bean egy rendőrt alakít, aki felbérel 200 fontért három improvizációs színészt, hogy kisebb beépített akciókban segítsék őt. Nem bonyolult a feladat, venni kell egy trafikban hamis cigarettát és lebuktatni az árust.

Csak azért, mert improvizáltak. Már az első akciójuk elég gyorsan elfajul, és mire észbe kapnának, inkább az a kérdés, hogyan jussanak ki élve a helyzetből, nem az, hogy a színészeink kapnak-e 200 fontot a rendőrtől.

Marlon (Orlando Bloom) egy kiégett reklámszínész, aki a klasszikus method acting módszert követi. Ez a színészi eszköz mostanság ritkábban kerül előtérbe, szerencsére... Hollywoodban sok forgatási problémát okozott. Régen Daniel Day-Lewis volt a legismertebb képviselője, manapság talán Joaquin Phoenixet lehet method actornak nevezni. Ilyenkor a színész szó szerint 0-24 órában benne él a szerepében, még a forgatási szünetekben sem lép ki belőle, ami elég kínos és feszült helyzeteket tud szülni a stábbal. Nem csak ezért, de nagyban ennek köszönhetően nem nagyon kap szerepeket Marlon.

A kudarcélményt a családja és barátai csak erősítik benne. Kat esetében nagyon igaz, hogy ha valami nem megy, akkor állj tanárnak. Hugh (Nick Mohammed) pedig egy introvertált, zárkózott IT-s, aki az improvizációban látja a megoldást ismerkedési problémájára. Ezek a karakterek együtt kimondottan jól működnek, a csapat szerethető, bár elég amatőrök minden téren, de pont ezért szórakoztatóak. Jó nekik szurkolni.

Sean Bean zsaru karaktere végig próbálja irányítani a helyzetet, de ahogy halad előre a sztori, egyre jobban elveszti a kontrollt. Meg kell említeni a bűnözői oldalról a Sárkányok házából ismerős Paddy Constantine-t és a John Wick-filmek sztárját Ian McShane-t: ők hozzák a kemény, fenyegető gonosztevőket, akik tesznek róla, hogy főszereplőinknek legyen miért izgulni. A tét meglepően nagy, egészen véres Az imprózós akció.

A film 90 perces, ami pont ideális hossz egy ilyen típusú vígjátéknak: nem nyúlik túl, és nem is rohan, van ideje elmesélni, amit akar: egy nem túl bonyolult történetet, közben pedig nem is unatkozunk. Tom Kingsley rendező ügyesen mozog a műfajklisék között, bár nem ez az első filmje, az utóbbi időben inkább sorozatokon dolgozott, de ez nem látszik meg a filmen. A producerek között is találkozunk ismerős névvel, ott van Colin Trevorrow, akitől nem áll távol az akció és a szórakoztatás, hiszen ő készítette a Jurassic Worldöt is, amelyben szintén Bryce Dallas Howard az egyik főszereplő.

Főleg akkor kezd el működni a film, amikor elmennek a korhatárosabb viccek irányába. Az egész film az improvizációs előadásokra jellemző félreértésekre, spontaneitásra és túlzásokra épít, ami ad neki egy különös hangulatot, még ha nem is mindenki számára lesz azonnal befogadható. El kell engedni a realitás talaját, itt senki nem gondolkodik logikusan, de ez jól áll a történetnek. Főszereplőink olyan helyzeteket oldanak meg és élnek túl, amire azért nem gyakran van példa.

Összességében nem egy kiemelkedő mestermű, de egyáltalán nem rossz film Az imprózós akció. Inkább egy aranyos, nézhető darab, ami tökéletes választás, ha egy laza, vasárnap délutáni kikapcsolódásra vágyunk.

Ha szereted az akció és a humor vegyítését, és nem bánod, ha a poénok néha kicsit furcsák vagy kellemetlenek, akkor ez a film valószínűleg be fog jönni. Nagyon ajánlom eredeti nyelven, Orlando Bloom brit akcentusai meglepően nagy humorforrás.