HÍREK
A tanárok szerint a gyerekek figyelmesebbek lettek az órákon, a szünetekben pedig újra előkerültek a kártyák és a társasok. A mobilmentes iskola meghozta a hatását.
HÍREK
A Blikk információi szerint Milák Kristóf szinte mindenkit kizárt az életéből. A visszavonultsága mögött szerelmi csalódás és mentális kimerültség is állhat.
HÍREK
A Belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a 2025/26-os tanév tervezetét. Már most érdemes beírni a naptárba, mikor lesznek a szünetek és meddig tart az iskola.
HÍREK
Az is lehet, hogy még ír is valamit. Azt azonban egyelőre nem tudja, hogy mikor, mit és hogyan.
HÍREK
December 31. és január 2. között lesz szünet. Mire visszatérnek, már One-nak fogják hívni a céget, és számos dolog megváltozik.
HÍREK
Az énekesnőnek novemberig van szerződése Las Vegasban, de egész nyáron Münchenben lép fel. Ezek után nagyobb szünetet tervez.
HÍREK
Bogányi Tibor így nem tudja vállalni a produkció dirigálását. A karnagy azt is nehezményezte, hogy a döntés előtt semmilyen szakmai egyeztetés nem volt.
HÍREK
Egy másik megoldásként harmadik, schengeni országból próbálják meg behozni a munkaerőt, miután két hónapig nem lehet új kérelmet benyújtani Magyarországon.
HÍREK
Solymáron "csak" a fogszabályozás tekintetében szűnt meg az ellátás. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban pedig az arc-, állcsont sebészet ügyeleti ellátása akadozik.
HÍREK
Egy névtelenséget kérő vidéki mentő azt mondja, 20 perces szünetet a 12 órás fővárosi szolgálatban csak egyszer kérhetnek, a 24 órás szolgálatban pedig háromszor. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint több szünet járna.
HÍREK
A Sztárban sztár zsűritagja az egyik reklámszünet után nem ért időben vissza a helyére a stúdióba, nélküle folytatták a vetélkedőt.
HÍREK
Az EU irányelvei legalábbis ez irányba mutatnak. A hazai jogalkotás ugyanakkor ezen még változtathat.
Népszerű
Ajánljuk